A suli eljövetele.
31 aug 2009 Hoszzászólás
itt: Uncategorized
Hát igen. megvolt. Legalább is a kezdet. az indulás.
Ugyanis évnyitó keretében újra kopnak majd a ceruzák és fogynak a papirok nameg a tollak.
Hiába ezis eljött csak hamarabb mint bárki is kivánná.
Tulajdonképpen lényegtelennek érzem h behivnak 800 diákot (persze ebből jó ha 500 fő jelenik meg)hogy meghallgassuk a himnuszt meg egykis blabla h újra ittvagyunk sötöbö és a végén a szózatot.
Dehát hogyismondják? ez a rend? megszokott? az átlag.
Persze kinem hagyható a 3 osztályfönöki óra amit persze a tanár ledarál körübelül 45 percre még elmond egykét dolgot ami eszébejuttot majd jöhet az órarend és a könyvek brilliáns ára.
Az új osztálytársakat kiváncsian várjuk, hátha lesz vmi kis jó társaság, aztán szemünk előtt látszódik mekkora csalódás követ. Igen. nem ezt vártam. És nem utolsó sorban mindezért elvárják jelenj ünneplőben ami már mindenki beláthatja kissé elmegy hétköznapi viseletbe.
Persze nemvagyok negativ csak nemhiszem h ezért érdemes behivatni diákokat kiknek fele elsemegy mert épp nincskedve. hogymondjam… gazdaságosabb? :D
Hát kitudja. Mindenesetre várom a jobbnál jobb tanár diák és diák diák kaladoknak nevezet malőrőket vicceket és félreértéseket.
Megpróbálok majd beszámolni pár dologról, ha valami történik és érdekel. mert hát kitne foglalkoztatna az a tény h a mostani fiatalok tulajdonképpen mit csinálnak a női wcbe és a tanár miért nem szól rá a mellette álló diákra akinek füves cigi lóg a kezéből?
hát meglátjuk mi érdekeset tudmég hozni a 2009-2010-es év. :D
Mert a tavalyiban voltak érdekességek… Fura megérezni mikor 35 ember ha befárad mindenki, milyen érzés ha mindenki egyszerre beszél és a tanár helyzetébe belese mersz gondolni.
Komolyan. Én igenis egy jónéhány tanárt tisztelek mert igenis sok próbát ált ki az értetlen és értelmetlen emberek/diákok miatt. De ki más tudja ezt tudatni vele, hogy becsüli kitartását ha nem a diák?
Mert mi tagadás a tanár tanár közötti hogyismondjam…nem ellenszen van csak körübelül a tanáriba azfolyik mint egy osztályterembe. A vitatkozás, hátamögötti kis susmus, meg persze mégis ki tehette keresése egyes dolok miatt.
Igenis nemkell szégyelni ha egy tanárunk olyan, amire legszivesebben aztmondod, bár mindenki érezné, amikor egy tanár mosolyogva jön be a terembe és boldogan üdvözöl mégha este 5ig bentis kell lennie és képes veled elbeszélgetni vagy akár nevetni.
vigyázzatok azért kiket bántotok meg, legyen új vagy régi diák s tanár…nem itélhetsz.nem itélhetünk…a látszat igenis csal.

Mostmár végre.
30 aug 2009 Hoszzászólás
itt: Uncategorized
Mostmár végre írok. Mert ugye már jó rég nem tettem.
Igazából annyi és annyi minden történt h örültem ha levegőhöz jutok, ezt persze pozitiv értelembe mondom.
Hihetetlen egy nyaram volt. Annyira pörgős és ez talán a 2-3-dik nyaram életembe amire aztmondhatom NYARALTAM.
Az első úgy 10-11 évesen a második 11-12 évesen. Tihanyba voltunk akkor 2 hónapot.
Na de a jelen. Jóvolt. annyira h elmondani se tudom.
Rájöttem nemfogom kirészletezni mégis mik történtek. Csak, összegezem a nyaram.
Rengeteget jártunk Balatonra… most agusztusban egyhuzamba 2 hetet voltunk és áhh. nagyszerű.
Voltunk persze ezen kivül jó párszor. heteket lejöttünk. úgy összeségébe simán volt egy hónap Balcsi vagy akár több.
Közben megejtettünk egy osztálybulinak nevezett zp-ben tartandó kis osztály bulit. :D a lényeg a fontosak ottvoltak és rohadt jó volt. (L) imádtam h mindenki táncol és együtt nevetünk. :) Zp(L)
Mentünk 3 Tisza-tó-ra. Hát az valami fantasztikusan szép volt. Szállás is meseszép, na meg motorcsónakkal megnézni a naplementét…uhh.(L).
Voltunk a Hortobágyon is.Lovaskocsival körbevezettek minket.
Ha kiváncsi vagy a Naplemente képekre meg a Hortobágyra ezt ajánlom:
http://indafoto.hu/NiaNykol (saját készítésű képek.)
Akkor…voltunk Coke Clubbon bulizni hát azis nagyon szupi volt. :D *VodkaSpirte*
Nah meg a Balatonfüredi Aquapark is hihetetlen jó élmény volt. Meg utána persze az extrém kaszkadőr show. :d
De a legfontosabb, akivel ezeket átéltem… Vele. (L) Igy dupla sőt elnem mondható többletet nyújtott a nyár és iszonyú volt tegnap elválni abba a tudatba h nemlehetünk minden percben együtt…
Fájt. De persze látjuk egymást hétvégeken, de érti gondolom bárki h más.
Már csak pár hónap és újra átéljük amit idén sőőt akár többet. :D (L)
És nem utolsó sorban köszönöm Neked a nyarat meg Családodnak. :)
Evvel leis zárnám a nyarat, mivel van sajnos egy eléggé sajna dolog. Suli.
Holnap évnyitó persze csak nekünk van Hétfőn. Hát kimásnak? -_-’
No mindegy. Meglátjuk az újjakat, a méghülyébb 9-10-ket, meg ilyesmit.És csak remélni lehet h túléli mindenki a tanitási időt. xD
Hajrá!
Ui.:Mivel úgygondoltam itt az idő a változásra, igy megtettem a kellő lépést ez irányba. :)

Legutóbbi hozzászólások